2011. augusztus 10., szerda

Asztalközösség a sivatagban

Afrikában, Ázsiában, de még Nepálban és Indiában is honos egy igencsak érdekes állat, a méhészborz (Mellivora capensis). Nevéből már sejthetjük, mennyire szereti a mézet. Előszeretettel dúlja fel a vadméhek kaptárait és lakmározik a méhek lárváiból és a mézből. Ebben segítségére van a mézmutató madár is (Indicator indicator), akinek nevéből már tudhatjuk, mire specializálódott. A madárka különleges csörgő nyelvén figyelmezteti a méhészborzot, ha méhkaptárt talált és a két állat összedolgozik. A borz kiássa a méhkaptárt, a madárka pedig kiveszi belőle a számára oly fontos lárvákat és viaszanyagot. Ez a madár, nemcsak a méhészborz partnere, általában sok mézevő állattal együtt szokott működni. Az emberekkel is. Ez a kapcsolat a kommenzalizmus (asztalközösség), ez a populációk kölcsönhatásai közül az ökológiában az az eset, amikor az egyiknek pozitív, másiknak semleges a kapcsolat, az egyik populáció táplálékának maradékából a másik rendszeresen fogyaszt. Ez nem olyan erős kapcsolat, mint a szimbiózis, amely mindkét fél számára komoly előnyökkel jár és ahol egymás nélkül már képtelenek megélni. A borz madár nélkül is megél, mert sokféle más táplálékforrása is van, pl. kígyók, gyíkok, más madarak, de kihasználja a mézkalauz madarat is, ha épp ott van. Emiatt az asztalközösség besorolás és nem szimbiózis. Ennyit a borz és madár biológiai vonatkozásairól. 

A méhészborz (Mellivora capensis)
Ami a keresztény vonatkozást illeti, nekem ezen állatokról Fülöp apostol és Kandéké főkincstáros jutott az eszembe (ld. az etiópiai tiszt megtérésének történetét: Apcsel 8, 26-40). Mennyire fontos, hogy az embereknek legyen, aki számukra érthetően elmagyarázza az Írásokat, hogy ez által hitük kibontakozhasson, megtérjenek ill. közelebb kerüljenek Istenhez. Ha a mézmutató madár nem vezeti el a méhészborzot, az nem találja meg a mézforrást, de így mindketten jóllaknak, ez hasonló ahhoz, ha mi keresztényként evangelizálunk, ha mi segítünk másokat hitük kibontakozásában ez által mi is gazdagodhatunk, mert aki mást táplál maga is gyarapszik a kegyelemben. Persze e nélkül is lehet élni, bezárkózni és élni a mindennapi életünket, eljárni misére esetleg közösségbe is, de ha van jobb lehetőség, akkor érdemes kihasználni. A feladathoz a kegyelmet is megadja az Úr. Az Ő dicsőségére téve mindent elősegíthetjük magunk és mások üdvösségét, megszentelődését. Az élet sivatagában a mézforrás asztalközösségénél jó táplálkozni az Élő Igével, Aki táplál, éltet és megújít mindannyiunkat.

A mézmutató madár vagy mézkalauz (Indicator indicator)

2 megjegyzés:

  1. És az sem mindegy, hogy ki magyarázza el érthetően az írásokat. Nagyon fontos, hogy hiteles emberek legyenek körülöttünk, akik tapasztaltabbak és előrébb járnak a hit útján.
    Hogy legyen kitől tanulnunk és példát vennünk.

    VálaszTörlés
  2. Igen és ehhez hozzáteszem, hogy akiről azt gondoljuk, hogy na ő hiteles, tapasztalt és előrébb jár a hit útján, tényleg az is legyen, ehhez is kell egy komoly megkülönböztetés, nehogy tévtanítók csapdájába essünk.Komoly hívők és papok is adhatnak olyan tanácsot, vagy még szélsőségesebb esetben taníthatnak olyat, ami nem visz minket előrébb az üdvösségünk útján, ha nem eléggé Isten tervei szerint élik életüket,de már papírforma szerint elértek egy pozíciót. Ezért fontos a saját imaélet is, ill. a több forrás egybecsengése az Úr vezetésnél.

    VálaszTörlés